vasárnap, március 05, 2017

Polaroid

        - a megismételhetetlen pillanat

Egy Vaterás árverésen jutottam hozzá egy Polaroid Pronto 600-as géphez (17 másik géppel együtt, 2500 Ft-ért). Nem tudtam azt sem, hogy működik-e. 


Dekorációnak szántam a polcon felsorakoztatott gépek közé. Egy hete sikerült szereznem hozzá filmet a Café Analógban (Kazinczy utca 35., 1075 Budapest VII.).  Sajnos nem olcsó mulatság egy doboz film, de ki kellett próbálni ezt is.

 


Ma eljött az ideje, hogy belekerüljön a film és kipróbáljuk, vajon működik-e. Kíváncsian vártuk, hogy hogyan működik ez a kis "fényképezőgéppel összekötött mobil sötétkamra". Ahogy belehelyeztük a filmet, zúgni, kattogni kezdett és kilökte a film lezáró fekete fedlapot.


Ez után elkattant az első kép, aminek elkészülését úgy vártuk, mint karácsonykor ajándék bontogatást. Először érdekes kékes színű volt a kép, majd lassan elnyerte végleges állapotát.   

... először kék volt ...



... az első közös Polaroid fotónk ... 


... a hűtőszekrény ajtaján kapott helyet egyelőre ...
  

Nincsenek megjegyzések: